Rólunk

Még 1973-ban megalakult és bejegyzésre került a Potisje Senta Kikötő vállalat, amelynek főtevékenysége építőanyag forgalmazása volt. A vállalat 1979-ben foglalta el mai stratégiai – földrajzi fekvését a Tisza jobb oldalán a 121 – 123 km-nél, összesen 20 hektáron felüli területen. Kiváló elhelyezkedése miatt a Potisje Senta Kikötőt a Szövetségi Kormány határozatával nemzetközi kikötővé nyilvánította.

Manapság a kikötő Részvénytársaságként működik és az egyedüli nemzetközi kikötő a Tisza folyón. A meglévő 8 900 m² területű raktárhelyiséghez hozzáépült még 9 360 m², ami a 18 000 m²-t meghaladó új raktárkapacitással nagymértékben megkönnyítette és előmozdította ennek a modern és korszerű áru- és szállító központnak az üzletvitelét. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez a stratégiai kikötő, mint áru- és szállítóközpont multimodális szállítás függvényében egyesíti a folyami, vasúti és közúti fuvarozást.

Főtevékenység

A kikötőnek fedett és szabadtéri közraktára és vámraktára van és építőanyag forgalmazásával foglalkozik. Van még vámterminálja is a közúti és a vasúti járművek, valamint valamennyi fajta úszóalkalmatosság számára. Meg kell jegyezni, hogy a kikötő átrakodási kapacitása irigylésre méltó 1 500 000 tonna különféle áru.

Az átrakodási kapacitás a kiváló felszerelésnek köszönhető, amely a következőkben nyilvánul meg: